Kondor Péter

A tragédia kamatozik valahol...
Szentmártoni János - Itt a papíron című - verseskötetéről

feltöltve: 2003.09.19.
Nyomtatható változat (pdf)

"Egyetlen és legfontosabb perspektíva számomra az üres papír, mely számadásra késztet."
Így nyilatkozik az ifjú, harmadik kötetével jelentkező Gérecz Attila-díjas költő egyik interjújában.
Én előveszek egy üres papírt. Nézem. Mi fordulhat elő papírlapon…? Rajz, ákombákom-firka, betű, a szó, a mondat összesatírozhatóan, radírozhatóan. Aztán elfújható hajszál, és cigarettahamu vagy kávéscsésze lenyomata, zsírpecsét mozdíthatatlanul, s ha levélpapíron esett meg az utóbbiaktól nyíl irányíthatja szemünket az apró betűs kérelemhez: "ne haragudj..". A papír tehát megtelhet így-úgy. Levél formájában szerelemmel, gyásszal. A tanító és az érettségi vizsga is számon kérheti rajta az adottakat, de szakácskönyvből süteményrecepteket másolva rá is betelne.
Most szeretettel ollózva össze költőnk imént idézett, a szerénységgel kötött mondatnyi megállapodását: az üresség perspektíva. Tovább játszva: Szentmártoni Jánost az üresség készteti számadásra. Ám innét az üres papírt már képzeljük a költő életfelületévé, vagy alkotói felületté, amin kiterjedhet. Hiszen számára különösképpen egy e kettő: élet, alkotás.
Nála a számadás építkezés, ahogy erről - ismét szerényen a kötet végére hagyott - Ars Poetica helyett című versével is szól:

Sokszor kerestem formáját a szónak,
mi előtt - ha törnek is - meghajolnak.

Vizsgáltam felülről, míg testévé lettem,
s mi előtte voltam, lassan elfeledtem.

Mi előtte voltam: élmény, anyag, élet,
mint időző felhő, porladt, semmivé lett.

Néhanapján földbe bújok, árkot ások,
gyökérbe fonnak apró megalkuvások.

Valamit építek mégis, napról napra,
hogy készen legyen majd felavatva-

mert felépülök egyszer: ágakból fészek,
s mi előtte voltam: élmény, anyag, élet,

újra forrni kezdhet bennem, üres forma,
s leplet rántva kel fel, ki már haldokolna.

A szóvá, mint alkotóelemmé, építőanyaggá azonosulás az újjászületés, és a bábeli akaratból otthonteremtő munkává válik önmaga felépítése. Erre a műre nem vágták rá az ajtót, pontosabban az újjászületés állandó, folytonos, lezárhatatlan.
Mi veszélyeztetheti, késztetve eme evilági apoteózist…? Hogy "…gyökérbe fonnak apró megalkuvások." csupán az apróbb félelem a jellegzetesen mélyebb, a cselekvéstelenség,
a tétlenség mindannyiunkban kisebb-nagyobb sikerrel megfegyelmezett hajlama, réme mellett.

A verseskötetben Drogo főhadnagy az ingertelen lét áldozatává válik a következő epizódok során: Drogo főhadnagy ablakot nyit; Mikor Angustináért eljött a hintó; Drogo főhadnagy barátjára, Angustinára emlékezik; Drogo főhadnagy tükörbe néz; Drogo főhadnagy asztalfiókjából. Az említett versek összhangzata azt a nevezhetetlen "semmit" suttogja, aminek eredménye leginkább megrendíti Szentmártonit. Drogo főhadnagy miközben tükröződni próbál környezetében, a tájban, lassan annak tükrévé válik. Alaktalanná tűnik. A két tükör egymásra dől, megvakul a világ.
Ez a "nem is volt, nincs is, nem is lesz" állapota, olyan "semmi", amihez képest egy feketelyuk is csak neonfényes sugárút…
Szentmártoni János önépülésének elhallgathatatlan aranyfedezetei - afféle kötetbe fűzött morális értékpapírok - Az apa álma (1); (2); (3) és Az anya álma (1); (2); (3) című versek.
Amikor a testamentum néha ennyire remegő keze is írhatja, gyűrheti az életalkotás felületét, joggal kereshetnénk a pátosz tintapacáit. De a könyv hátoldalára választott A csúzli című vers meghökkentően tudósít az alkotó transzcendenssel való viszonyáról:

Ősködből hullt madárszerkezet.
Babonák letisztult váza.
A V megnyújtott tövű reliefje.
Még mindig érte nyúlunk,
kiemeljük a gőzölgő húsromok közül,
hogy társunkkal megosztva
apró ujjmozdulattal kettétörjük
valami szebb jövő reményében.
Vékony-nedves semmi-ágrajz.
Mi mégis csillaghullás misztériumát
látjuk a leves sűrűjéből kibontakozni
--s meglehet: a kétágú villa
halk kattanásában
reményeink törnek majd ketté.

Én inkább csúzlinak használnám,
és apró kavicsokat lődöznék vele.

Micsoda fordulat, hogy az általunk, milliónyi vasárnapi ebéd alatt rituális tárggyá hitt csirkemell-csontot, mintha egy gyermek vágya, találékonysága legszívesebben csúzlivá változtatná. Sok minden eszébe juthatna róla, számára ez a "semmi-ágrajz" mégis erre hasonlít leginkább.
A babona eszközét a cselekvés eszközévé kell tenni, és fölvállalni a reménykedés fáradságát?
Szentmártoni se nem tagadná, se a vállára nem venné, inkább megcsinálná, kitalálná a sorsot, hogy használni tudja. Nem kibúvó vagy középút ez, mert csodálatos kérdések felhajtóereje:
Érezhetnénk-e szerencsétlenségeinket az eleve elrendeltség cáfolataként, amely afféle mágikus radírként tabula rasa-t, azaz tiszta lapot ajándékozna?
Építhetjük, készíthetjük-e magunkat vagy még önmagunk alakításához sincs elég önállóságunk..? A papír persze így-úgy, de betelik… Hát a költő most írjon egy szekeret, lovat elé, és a szamárfülön túlra gördüljön hazáig,…végig a papíron…
(Széphalom Könyvműhely, 2001.)