Ágoston Balázs:

A materialista vallás

feltöltve: 2002.04.23.
Nyomtatható változat (pdf)

Úgy tűnik, a materialista világrend leképezte a keresztény-keresztyén szimbólumrendszert: emberalatti ("untermensch") korunkban Isten szerepét átvenni látszanak a különböző tárgyak, amelyek összessége jelképesen maga az anyagelvűség; ezt a hitet az új vallás apostolai, a reklámszakemberek hirdetik.
A televízió, mint a valóságtól elszakadt virtuális világ, alternatívákat kínál: egyfelől vacsora közben végignézhetjük, amint az akciófilmek jófiúi ugynazt csinálják, mint a rosszfiúk (csak éppen nemes cél érdekében lövik szitává vagy verik péppé ellenségeiket), tehát a materiális létszinten is "megoldja" a problémákat, másfelől a tévé a "szakrális" szférában is otthon van: megváltást prófétál, hiszen itt az új istenség, a következetesen és infantilisan deónak nevezett dezodor; a Deo pedig a latin Deus (Isten) szó részesesete, vagyis a dezodor, mint szim-bólum, Istent "helyettesíti."
A deoista bálványimádásnak megvan a maga szertartásrendje; elmélkedéssel kezdődik - vajon eleget fogyasztottunk-e mostanában? Miután ezügyben eredendően bűnösök vagyunk (nyilvánvaló, hogy nem fogyasztottunk eleget), vétkünk miatt bűnbánatot kell gyakorolnunk: keressük fel mielőbb az új vallás templomát, a szupermarketet; ha elég buzgók vagyunk, meg se álljunk egy plazáig! (A tulajdonos nacionáléjára rákérdezni nem ér, az eretnekség!)
A deó házába lépve igyekezzük ráhangolni magunkat az ájtatosságra - keressünk egy bevásárlókocsit! (Vannak olyan áruházak, ahol a százforintos helyett jégkrémes pálcika is hasnzálható, de ez csak egy tipp, és nem is helyes kibújni a szertartás egyes fázisai alól.)
A helyi templomszolga, vagyis a termékmenedzser - aki plaza-uniformist hord, és kis névtáblát visel, amin azonban korunk szokása szerint csak a keresztneve olvasható - elvezet bennünket az oltárhoz, azaz ahhoz a vaspolchoz, amelyen a deó trónol. Eme új hit matériapásztora a kasszánál vár minket, ahol a deóval való egyesülés kevésbé misztikus, de tőlünk annál nagyobb áldozatot kívánó aktusával, a fizetéssel véget ér a szertartás.
Így megtisztulva és megkönnyebbült pénztárcával mehetünk békével a francba.
Otthon pedig kedvünkre szagosíthatjuk magunkat, mert mint tudjuk, az első benyomás nagyon fontos; a jó illat elfedi, ha belül bűzlünk. A deó egyszülött szagát adja értünk.
Ez az igazi megváltás.