A kötéltáncos a trapézon állt. Előtte végtelen hosszúságúnak tűnő sodrott acélhuzal feszült. Alatta a porond sötétlett, és sok-sok szempár, mely mind rá meredt.
Egyik lábával óvatosan ránehezedett a drótra, ami keményen visszarúgott, egy darabig rez-gett, majd újra mozdulatlanná vált.
Sóhajtva rálépett a kötélre. Nem félt, hiszen ezt a mutatványt minden nap előadta. Ismerte jól ezt a drótkötelet, amely társa, munkaeszköze és ellenfele volt egyben. Tudta, mire számíthat. Tudta, hogy a legfontosabb szabály: mérlegelni nem szabad, a külvilágot pedig ki kell zárni. Örök-kévalóságnak tűnő percekig csak a mutatvány létezhet számára.
Az artista egy körülbelül két méter hosszú rudat tartott a kezében. Igazából ugyan sosem vette hasznát, de hozzátartozott a mutatványhoz. Illúziónak jó volt; legalább ebbe belekapaszkod-hatott, ha gondolatai - minden erőfeszítése ellenére - elkalandoztak.
Lábait óvatosan, de biztonsággal, szinte unottan csúsztatta egymás után. Egyre távolodott a trapéztól, ahonnan elindult. Céljához, a szemközti trapézhoz azonban - legalábbis ő úgy érezte - nem került közelebb.
Így óvatoskodott előre, míg lassan elérte a távolság felét. A kötél holtjátéka itt a legnagyobb. Egy artistának itt minden tudására és ügyességére szüksége van.
Egy pillanatra megállt, hogy fölkészüljön a második szakaszra. Lehunyta a szemét, majd ki-nyitotta. Úgy tűnt neki, hogy a látása megcsalja. Tudta, hogy pontosan a drótkötél közepén van, ám a szemközti trapéz mintha egyre távolabb került volna. Úgy érezte, remeg a kötél. Mintha nem egyedül állna rajta.
Összezavarodott. Hirtelen nem tudta, mit tegyen. Szorongva hátranézett, majd előre; riadtan tapasztalta, hogy a célt már nem is látja.
Megijedt.
Kétségbeesetten a közönség felé tekintett. A szemek érdeklődve figyelték. Az utolsó előtti sorban egy fekete ruhás férfi gúnyosan lefelé fordította a hüvelykujját, ahogy a római uralkodók tették a gladiátor-viadalokon.
Megrémült.
Nem tudta, mit tegyen, nem tudta, vajon meddig kell egyensúlyozva tartani magát a kötélen.
Hiába hunyta be, majd nyitotta ki újra és újra a szemét, a szemközti trapéz eltűnt.
Úgy érezte, hogy a drótkötél egyre erősebben rezeg. A következő pillanatban látni vélte, amint sok-sok ember araszol vele szemben. Némelyik gúnyosan vigyorgott, mások nem vettek róla tudomást, de volt olyan is, aki segélykérően nézett rá.
A kötéltáncos ekkor megszédült. Érezte, hogy nem bírja megtartani egyensúlyát. Lába alól éles pendüléssel rúgott ki a drótkötél. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Kétségbeesett kapálózással próbálta visszanyerni egyensúlyát, de hiába. Ám mielőtt a porondra vágódott volna, a kötéltáncos hirtelen semmivé vált. Csak a kezében tartott, körülbelül két méter hosszú rúd ért földet fülbántó csattanással.
A közönség udvariasan megtapsolta a mutatványt.
A cirkusz rekordbevétellel zárta az idényt.